Data is the new oil – GDPR továbbképzésen adtunk elő Székesfehérváron

Székesfehérvári együttműködő partnerünk, a Seacon Europe Kft. invitálására ezúttal a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában tartott nyitóelőadást adatvédelmi tisztviselő kollégánk, dr. Miklós Péter.

Az egésznapos rendezvény ezt követően Pokó István, a Seacon üzletfejlesztési igazgatójának előadásaival folytatódott, melyekhez munkatársunk a közönség részéről feltett kérdések esetén jogi kiegészítéseket fűzött .

A jogi prezentáció

Az 1 órás előadás célja az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) „magyar nyelven”, közérthető formában való bemutatása volt. A rendelet előzményeinek ismertetése keretében kitértünk azon – a „Democracy” című, a GDPR megalkotását feldolgozó dokumentumfilmben tett – megállapításra is, mely szerint az adat (személyes adat) lesz „a XXI. század olaja” jelentőségét tekintve.

A GDPR alkalmazási körének (személyi, tárgyi, területi hatály) elemzését követően átnéztük a rendelet 6. cikke szerinti adatkezelési jogalapokat; ez a kérdéskör a jogi prezentációt követően is egy visszatérő téma volt a továbbképzésen, melynek kapcsán talán a leghangsúlyosabb pont az adott adatkezeléshez rendelt több jogalap esete. Megjegyeztük, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által képviselt álláspont, mely szerint egy adatkezelésnek kizárólag egy jogalapja lehet, megkérdőjelezhető.

Az előadások során kiemeltük, hogy nézetünk szerint egy adatkezeléshez egyszerre többféle jogalap is társulhat (például a munkahelyi adatkezeléseknél a munkaszerződés és a jogi kötelezettségek teljesítése együttesen alkalmazható), azonban ügyelni kell a jogalapválasztás nem visszaélésszerű gyakorlására (például rossz gyakorlat a hozzájáruláson alapuló hírlevélküldés esetében a leiratkozást követően a jogos érdekből történő adatkezelésre való áttérés). 

A GDPR 5. cikkében szereplő alapelvek, valamint a hozzájuk kapcsolódó példák ismertetését követően az adatvédelmi tisztviselői megbízatást, különösen annak összeférhetetlenségi szabályait részleteztük. Az adatbiztonsági szabályok mellett a NAIH lehetséges intézkedéseinek körére, illetve a GDPR-al való foglalkozás pozitív hozadékaira is kitértünk.

Kérdőívek, visszajelzések

Ahogyan a II. Tabak Expo-n, jelen rendezvényen is lehetővé tettük a résztvevők számára, hogy GDPR tárgyú kérdőíveink kitöltése esetén e-mailben a tájékoztassuk őket megadott válaszaik alapján javaslatainkról. Emellett az érdeklődők egy kamerás tájékoztató anyag csatolását is igényelhették erre irányuló hozzájárulásuk megadásával. A pozitív visszajelzéseknek a továbbképzés sikerességét igazolják, így a továbbiakban is szívesen állunk rendelkezésre hasonló rendezvényeken előadóként.    

GDPR-ral kapcsolatos kérdése van? Ügyvédi társulásunk szívesen áll rendelkezésre GDPR compliance elvégzésére!

dr. Kőhidi Ákos ügyvéd

dr. Dobos István ügyvéd

dr. Miklós Péter adatvédelmi tisztviselő


Dobos – Kőhidi Ügyvédi Társulás [Budapest – Győr]
office@doboskohidi.eu
36 30 586 61 62 vagy 36 30 308 81 51